Üzemanyagárak: nő vagy csökken a benzin ára? - elemzés

Üzemanyagárak: benzinár alakulása 2017-ben

Magyarországon a benzin árának mindössze 25%-át teszi ki a termelői ár, a szállítási és a finomítás költségeit is beleértve. Az elmúlt három évben a kőolaj világpiaci ára a 100 dolláros szintről 30-ra esett, majd onnan visszament 50-re. Az olajkitermelő országok gazdaságát ez érzékenyen érinti, ezért egy megállapodással igyekeznek az árat stabilizálni, feltornászni.

Hogyan érinti mindez a magyar kutakat, nőni- vagy csökkenni fog a benzin ára a közeljövőben?

Változtatnak-e a képen az elektromos autók és a megújuló energia hasznosítása?

Ritkán látott volatilitás (változékonyság) az olajárban

2014 nyarán még 100 dollár fölött volt egy hordó olaj (159 liter) ára, ami aztán 2016 februárra 30 dollárra esett vissza. Az alacsony árszintek a tőzsdén kereskedett gáz árakon is évek óta megfigyelhetők. A túlkínálat miatt kialakult olcsóságra 2016 novemberében egy – az olajkitermelés visszafogásáról szóló - egyességgel reagáltak az olajtermelő országok, aminek köszönhetően egy 15%-os hirtelen drágulással 50 dollár fölé emelkedett a hordónkénti ár.

Hogyan érinti ez a benzin árát?

A benzin ára Magyarországon

Huszonhat forinttal drágult a benzin egy hónap alatt, 1600 Ft-tal egy tele tank. Akinek járműve van, vagy gázzal fűt, de közvetve szinte mindenki érintett a globalizációban, így a benzinár változása befolyásolja életét.

Az elmúlt egy évben a benzin ára lényegében a kőolajéval azonosan mozgott. A mára 360 Ft-ra nőtt magyar benzinárak elkezdtek a régen tapasztalt 375, meglehet később 400 Ft-ra kacsintgatni.

Nézzünk meg egy ábrát, hogy hogyan tevődik össze egy liter benzin ára:

A benzin árának összetevői
A benzin árának összetevői

A termelői ár - az olaj árát, szállítását és finomítását is magában foglalja - mindössze 25% az árnak, az adók jóval több, mint a felét adják, amiből a legnagyobb részt a jövedéki adó teszi ki. Magyarul 360 Ft-ból 210 az államé egyetlen liter benzinből.

Meddig tart az emelkedés, mikor kezd el csökkenni?

Az előző időszakot a hektikusság jellemezte, akár heteken belül is tudott 10 Ft-okat mozogni az ár a kutakon. Az emelkedés addig tarthat, amíg az OPEH országok ki fognak tartani a kijelentésük mellett, miszerint csökkentik a termelést. A 2017-es évben a Brent olaj ára a 60 dolláros szint fölé nem várható, de inkább 50 dolláros átlagárral lehet kalkulálni. Ez egyébként nagyságrendileg 380 Ft-os benzinárat jelent idehaza (a forintban kifejezett benzinárat természetesen az USA dollár / forint devizapár értéke akár jelentősen is befolyásolhatja).

Egyes vélemények szerint az OPEH nem fogja betartani ígéretét, lesznek tagok, akik a kvóta ellenére többet fognak termelni. Az olajtermelő országok jelentős veszteségeket szenvedtek el, hiszen az előzőekben 100 dollár fölötti árszintekhez rendezkedtek be, a tartósan alacsony árak így károkat okoztak gazdaságuknak. Leginkább talán Venezuela, Oroszország és az arab államok sínylették ezt meg.

Vége van az olaj korszakának?

Meddig tart még az olaj korszaka

A legújabb kutatások szerint, az optimista szcenárió az, hogy még nagyságrendileg 15 évig növekvő kereslet lesz az olajra, a pesszimista számítások pedig 20-30 évnyi olajfogyasztás növekedéssel számolnak. A kereslet növekedésének üteme viszont lassul, ami előzőekben a fejlődő országoknak köszönhetően sokkal nagyobb ütemben nőtt (pl. Kína, India).

Még egy esetleges gazdasági fellendülés Kínában sem eredményezne akkora olajár drágulást, mint amilyet korábban láthattunk, tehát 100 dolláros olajár nem valószínű a következő néhány évben.

Hogyan hat a dollár árfolyama a benzinárra?

A kőolaj világpiaci ára dollár / barrel formulával számolják. Amikor ebből a kőolajból Magyarországon benzin lesz, ezt a dolláron beszerzett árat forintosítani kell, ahol egyből megjelenik a dollár/forint árfolyamának jelentősége. 5 forintnyi benzinár drágulásból 1,25 forintot tesz ki a dollár/forint árfolyam változása, hiszen ennek elsődlegesen a termelői árban van szerepe.

Melyik az az olajár, ami alatt és fölött változik a jövedéki adó a benzinen?

A törvényi szabályozás szerint, a Brent típusú kőolaj (ez egy európai jegyzési ár – nyugat-európai kőolaj típus) árának három havi átlagárát kell vizsgálni. Amennyiben ez az ár 50 dollár alatt van, akkor megemelik a jövedéki adó mértékét, ellenkező esetben pedig csökkentik. A változtatás mértéke benzin esetén 5 Ft+áfa, gázolaj esetén pedig 10 Ft+áfa, az adjusztálást pedig háromhavonta végzik.

Ez egy azonnali árcsökkentés, magyar fogyasztóként tehát az 50 dollár fölötti legalacsonyabb olajár a legkedvezőbb.

Mi a helyzet a kutakkal?

Benzinkutak és a benzinár

Az egyes kutak – akár ugyanazon cégcsoporton belül is – eltérő árpolitikát használnak az üzemanyagárak tekintetében. A különbségek az üzletpolitikában keresendő: vannak ún. diszkont, konténer és önkiszolgáló kutak, akik nagyon kicsi árréssel értékesítik az üzemanyagot. Mindezt azért tudják megtenni, mert alacsony a fenntartási költségük, nem alkalmaznak akkora személyzetet.

Másfelől ott vannak azok a kutak, akik teljes shopot üzemeltetnek, komplex szolgáltatást biztosítanak ügyfeleiknek. Autópálya melletti kutak esetében nem ritka, hogy étterem is helyet kap a töltőállomáson, ami szintén megnöveli a fenntartási költségeket, amit be kell, hogy építsenek az árakba.

Az árakban szerepet játszhat még az elhelyezkedés is, hiszen a nyugati és a keleti országrész között lényeges az életszínvonal és munkaerő költségbeli különbség. A szállítási költség is hatással van az árakra, a keleti területekre lényegesen költségesebb az üzemanyag eljuttatása, mint nyugatra.

Olcsóbb a benzin külföldön?

Külföldi árak, forgalmazók, fogyasztás

Adók és egyéb díjak nélkül jelentős árkülönbség nincs a magyar és a külföldi benzinárak között. A benzin minősége között van különbség a különböző kutak között. Ez leginkább az előállítás helyén, adagolásán múlik. A benzin döntő többségét magyarországi finomítóban állítják elő, a minőségi benzinekből a nemzetközi kúthálózatok boltjaiból szállítanak be prémium minőségű üzemanyagokból.

Magyarországon előállítja egy cég a benzint, szétosztja. Mindenki más adalékokat tesz hozzá?

Nem, az adalékolást tulajdonképpen a finomítónál meg lehet rendelni, az adalékokat az előírt receptúra szerint annak megfelelően, ahogyan az adott kúthálózat vagy vevő kéri, úgy készítik. Az adalékot alapvetően hozzák külföldről, de van magyar is. Az adalékok között különbség van, valamelyik fogyasztáscsökkenésre, valamelyik élettartam növelésre optimalizált. Alacsonyabb árszinteknél ez nagyobb teret tud hódítani, mert a fogyasztók jobban megengedhetik maguknak a minőségibb üzemanyagfajtákat.

Mennyire követik az árak az olaj árának változását?

A MOL európai árképzése az európai trendeket követi, erre a hatóságok rá is kényszerítik. Nagyon precízen követik, a verseny miatt nem is igazán térhetnek el. 10 dolláros emelkedés kb. 25-30 Ft-os áremelkedést jelent.

A termék tulajdonképpen homogén, egyetlen különbség ezek az adalékanyagok. Kifejezetten igaz ez a benzin esetén, a dízelnél ez kevésbé jelentős szempont. Így próbálják meg a cégek eladni az ő saját terméküket egy jobb minőségű termékként. Valójában az alap termék az olyannyira azonos, hogy pl. a legnagyobb cégek közös logisztikát – közös tárolókat – is használnak adott esetben. Nyilván, az adalékanyagokban eltérnek.

Az adalékanyagok változnak? Vegyészek folyamatosan kísérleteznek új formulákon?

Igen, folyamatosan dolgozik a piac, próbálnak egyre jobb anyagokat piacra dobni, illetve az új motorokhoz is egyre jobb adalékanyagok kerülnek forgalomba.

Az átlagos életkor a személyautóknál 13 év, ennek lényeges csökkenése, új autók megjelenése csökkenteni fogja a fogyasztást, tovább fog változni a struktúra, hiszen a modern, új motorokkal szerelt autókban sokkal jobban érezhető lesz a prémium üzemanyagok hatása.

Hogyan alakult a benzinfogyasztás?

A benzinfogyasztás folyamatosan nő Magyarországon, különösen az elmúlt évet figyelembe véve. Benzin esetében 5-6, gázolaj esetén 8%-ot meghaladó volt az év/év viszonylatos növekedés. Ebbe persze belejátszott az üzemanyagok árának a csökkenése, az előrejelzések ennek ellenére is további növekedést saccolnak. A lélektani határ a 400 forint körül lehet, ahol a fogyasztók várhatóan visszavesznek a fogyasztásból.

Mi a helyzet az olajipari cégeknél?

Olajipari cégek, elektromos autók

Nagyon kényelmes időszaka volt az olajipari cégeknek a 2010-2014 közötti időszak, ugye 100 dollár fölötti olajárak voltak, bőven volt pénz mindenhol. Ezt követően hirtelen egy nagyon más helyzet alakult ki, hozzá kell tenni, hogy az iparág hasonlót már többször látott.

A 2000-es évek elején például az olaj mérnök képzés az USA-ban szinte megszűnt, majd néhány évvel később újra indult. 2010 körül pedig mindenki olajmérnöknek akart menni. Nyilván lesz egy újabb hullám, majd pár év múlva ismét beindul a képzés erőteljesebben.

Mi lesz az elektromos autókkal?

A legoptimistább becslések szerint is egy 10 év kell még ahhoz, hogy az elektromos autó versenyképes legyen hatótávolságban a benzines illetve a belső égésű motoros autókkal szemben. Drasztikus áttörés egyelőre nem várható. Nagyon éhes a világ arra, hogy legyen egy jó minőségű és használható elektromos autó, ettől még jelenleg messze vagyunk.

Mikorra várható a megfelelő elektromos töltőrendszerek kiépítése?

Norvégiában ezt már komoly mértékben ki is építették, az a becslés, hogy kb. egy tíz év múlva, az elektromos autók a mai olajfogyasztás 2-3%-át helyettesíthetik. Nagy a lelkesedés a gyártók között, hiszen mindenki szeretne egy jól használható elektromos autót, csak ezek egyelőre még nem alternatívájuk a belső égésű motornak. Jelenleg 100 fölött van az elektromos töltőhelyek száma, Budapesten a tervek szerint további 500 töltőhely lesz kialakítva.

Hegyi Róbert
Autó & Motor Építőipar Vásárlás
Hegyi Róbert

Szeretem a kihívásokat, az új technológiák elsajátítását, valamint ebben a folyamatosan változó, fejlődő internetes világban való részvételt.